Zsóri Dániel történelmet írt. Az év legszebb góljának járó Puskás-díjat most először vihette haza magyar játékos a trófea 2009-es fennállása óta. Zsóri többek között az FC Barcelona argentin ikonját, Lionel Messit is maga mögé utasította a gólszépségversenyben. A játékos, a szurkolók, valamint a média részéről is felhőtlen és szűnni nem akaró az öröm, azonban ennek az eredménynek bizonyos nézőpont szerint inkább negatív, mintsem pozitív vonzatai vannak.

Rögtön belecsapok a fekete levesbe: a Puskás-díj elnyerése a legrosszabb dolog, ami Zsóri Dániellel és az ő karrierjével történhetett. Egy 19 esztendős, magyar utánpótlás-bajnokságokban pallérozódott fiatalemberről beszélünk, aki NB1-es találkozón mindössze 3 alkalommal lépett pályára (mindháromszor a Debrecen színeiben), abból csupán 1-szer kezdőjátékosként. A magyar bajnokság egyik topcsapataként jegyzett MOL Fehérvár FC minden bizonnyal Zsóri szédületes ollózós gólja miatt döntött úgy, hogy a nyáron leigazolja a Hajdúságban edződött támadót. Igen ám, viszont a Fejér megyei együttesnél egyetlenegy játékperchez sem jutott a cikk megjelenéséig, pedig a legtöbb szakértő és szurkoló azt várta volna, hogyha nem is stabil kezdőnek szánta őt a Fehérvár, legalább kiegészítőemberként néhány játékperccel segítsék Zsórit abban, hogy rutint szerezzen a nemzeti bajnokságban. Utóbbira pedig abszolút meg lett volna a lehetőség, ha máskor nem, akkor a harmadosztályban vitézkedő Eger elleni kupameccsen mindenképp. Zsórival új klubjánál egyelőre olyannyira nem számolnak, hogy még a kispadra sem nevezték egyetlen találkozó alkalmával sem.

De miért is baj ez? Nos azért, mert ha körbenézünk a futballvilágban, láthatjuk, hogyha valaki el akar valamit érni ebben a sportágban, akkor 19 évesen ennél már magasabb szintet szoktak elérni a játékosok. A korábban említett Messi ebben a korban már szállította a gólokat, a francia világklasszis Kylian Mbappé meccseket döntött el, de említhetném akár azt a Jadon Sanchót is, aki az utóbbi időben az egyik legkomolyabb vezéregyéniségévé vált Németország egyik élcsapatának, a Borussia Dortmundnak. Ezek elég extrém példák, de akkor evezzünk hazai vizekre: itt van Szoboszlai Dominik esete. Stabil kezdőjátékos az egyik legerősebb és leggazdagabb osztrák csapatban, a Red Bull Salzburgban, emellett fontos gólokat, gólpasszokat jegyez a meccsein. A mai felgyorsult, modern fociban sajnos már kevés, ha valaki 19 évesen ÁLLÍTÓLAG tehetséges.

Zsóri Dániel díja akkor lenne igazán értékes és építő jellegű, ha állandó játéklehetőség és teljesítmény is fűződne a nevéhez, de mint korábban szót ejtettem róla, gyakorlatilag ez a két faktor minimálisan sem játszik szerepet a játékos pályafutásában. Azt mindenképpen el kell ismerni, hogy Zsóri bődületesen nagy gólt lőtt a Ferencvárosnak, már-már mesébe illő körülmények között (élete első NB1-es meccsén, csereként beállva, a hosszabbításban, győztes gólt lőve a Fradinak), viszont ha a földön ragadunk, és objektíven nézzük az egész felhajtást, akkor érdemes leszögezni azt, hogy ez a bizonyos találat szinte napra pontosan 7, azaz hét hónapja született februárban, és most őszintén felmerül bennem a kérdés: az eltelt hónapok alatt hallott bárki bármi érdemlegeset Zsóriról azon kívül, hogy Puskás-díjjal jutalmazták, és leigazolta őt a Fehérvár? Meg tudja egyáltalán mondani róla, hogy milyen típusú csatár ő? Mik az erősségei, hátrányai? Milyen felállásokban lehet őt igazán használni?

Félreértés ne essék, ezzel nem azt óhajtom sugallni, hogy Puskás-díjat csak és kizárólag világklasszis, bombaformában futballozó játékosok kaphatnak, de egyre inkább az az érzésem, hogy Zsóri Dániel a magyar futball propagandagépezetének a dróton rángatott bábja.Persze a magyar nép azonnal ráharap a témára, hiszen annyira ki vagyunk éhezve a sportsikerekre (kiváltképp a labdarúgás esetében), hogy az ilyen apróságoknak is tudunk örülni. Zsórit azonban aligha lehet emiatt hibáztatni. 19 éves, könnyen befolyásolható, most úgy érzi, hogy a világ tetején ül. A hazai média felelősségvállalása viszont itt, ezen a ponton megbukni látszik. Ez az eredmény sokkal szolidabb fogadtatást érdemelt volna, ehelyett napi szinten tucatnyi különböző Zsóri-témájú cikket lehet olvasni, sőt, a sikerét megtisztelendő még díszpolgárrá is avatták Simonyifalván. Arról nem is beszélve, hogy a FIFA díjátadó gáláján személyesen találkozhatott olyan meghatározó alakokkal, mint Jürgen Klopp vagy éppen Virgil van Dijk. Most gondoljunk bele, hogy mindez egyszerre zúdul egy olyan kamaszkorú játékos nyakába, akinek a karrierje még el sem indult igazán.

Félő, hogy ez a fajta ajnározás rossz hatással lesz Zsóri későbbi munkamoráljára, és azt sem tartom kizártnak, hogy ezáltal az alázat is el fog belőle illanni. Hiszen minek erőltesse meg magát? 19 évesen elért valamit, amit más egész karrierje alatt nem fog tudni megugrani, így is imádják őt, akkor ugyan mi oka lenne arra, hogy megszakadjon a kemény munkában? Ha figyelembe vesszük a szakmai szempontokat, az egyéni fejlődést, akkor alighanem jobbat tett volna Zsórinak az, ha adott esetben 10 "csúnya", ám hasznos gólt szerez egy szezonon belül, mint ez az egy szépségdíjas találatot. Ebben az esetben a legtöbben elismerően csettintettek volna erre a fiatalemberre, mondván, hogy van benne potenciál, és ha most sikerült megugrania a 10 gólos határt, akkor a következő szezonra reális célkitűzés lehet a 15 találat elérése is. Nyilván nem lett volna akkora visszhangja, mint a Puskás-díj elhódításának, de afelől nincs kétségem, hogy jobban járt volna ebben az esetben.

Koplárovics Béla esete jut eszembe erről az egész Zsóri-jelenségről. Ugye ő volt az a játékos, aki kísértetiesen hasonló körülmények között szerzett egy életre szóló élményt jelentő gólt. Akkoriban a Zalaegerszeg bajnokcsapata itthon játszott Bajnokok Ligája selejtezőt a Manchester Uniteddel, és győzött a csereként beálló Koplárovics góljával 1-0 arányban, akinek az volt az első gólja az egerszegi együttesben, ráadásul Zsórihoz hasonlóan ő is a hosszabbításban lőtte a labdát a kapuba. Koplárovics karrierje azután sosem tudott kiteljesedni, nem tudott tartósan jó formát nyújtani az NB1-ben, később pedig sorra vándorolt az alsóbb osztályú klubok között, mindezt komolyabb egyéni vagy csapateredmények elérése nélkül. Ijesztő jövőkép Zsórira nézve.

A díj elnyerése mindenképpen megsüvegelendő tett, viszont azt is érdemes leszögezni, hogy a Puskás-díj nem feltétlenül teljesítmény alapú kitüntetés. Nem vethető össze egy Aranylabdával, vagy különböző év játékosa díjakkal, ugyanis míg ezek hosszútávú, egész szezonra kiterjedő sportteljesítményt jelölnek, addig a Puskás-díjjal mindössze egy szépen megrúgott gólt jutalmaznak. Ilyen alapon pedig az isten háta mögött játszó, teljesen ismeretlen játékosok is esélyesek lehetnek ennek elhódítására, elég csak egyszer jól eltalálniuk a labdát. Lehet, hogy ezek erős szavak, de a hurráoptimizmust levetkőzve sajnos ezzel kénytelen szembesülni az ember. Az is beszédes egyébként, hogy Zsóri Dánielt olyan szinten nem jegyzik még sehol, hogy a különböző adatbankok, játékosstatisztikával foglalkozó oldalak gyakran még ezt az egy gólját sem jegyzik. Ez nyilván részben az adott weboldalak szerkesztőinek a hibája, de valljuk meg őszintén, ők is sokkal könnyebben, kézenfekvőbben jutnának információhoz akkor, ha Zsóri ténylegesen letett volna valami kézzel fogható teljesítményt az asztalra.

Sokaknak most úgy tűnhet, hogy kárörvendő vagyok, és a lelkem mélyén azt szeretném, ha beigazolódna az a pályafutás Zsóri életében, amit fentebb pedzegettem, de az az igazság, hogy szurkolok azért, hogy az ellenkezője történjen. Reménykedem benne, hogy meg fogja találni a számításait, és fogunk még róla hallani, mert örökké ő sem fog tud azzal haknizni, hogy első magyarként hódította el a Puskás-díjat.